Pár hete rendezték meg a Spartan Race, beast futamát Orfűn. A beast, a három táv közül a leghosszabb,( 20+ km 30+ akadály, plusz a szintemelkedés) Általában nem lehetett tudni, hogy pontosan mennyi lesz, általában hosszabb és több. Idén először volt publikus a pályarajz. Előző nap felkerült a verseny oldalára, így aki akarta megnézhette. A hely csodás, a rendezés a szokásos magas színvonalat hozta. Talán ez volt az első olyan tömegrendezvény, amit a covid után meg is tartottak.  Az elrajtolásoknál persze vigyáztak arra, hogy a rajtzónában be tudjuk tartani az előírt távolságot. Minden feltétel adott volt egy jó kis akadályfutáshoz.

Itt egy pici ízelítőt kaphattok belőle.

 Mire elég a 150g ch?

Én nem néztem pályarajzot, szeretem a váratlan dolgokat, legyen meglepi. Mióta cukorbeteg lettem, nem vettem még részt ilyen távon rendezett versenyen. El kellett gondolkodnom a kaja beosztásán, a felkészülés és a futam időszakában is. Elsőre azt gondolná az ember, hogy a napi 150g ch biztosan kevés lesz, az erdőben a harkályok kopácsolása helyett a szemem kopogását lehet hallani. Alaphelyzetben csináltam volna a verseny hetében egy jó kis ch töltést, az azt megelőző napig, akkor meg már csak valami kevés lassú felszívódású kaját vettem volna magamhoz, fehérjével  és suhanás. Ez régebben egyébként abszolút jól működött. Most ugye 150 g napi bevitellel nem fogok tudni tölteni. Ezért volt érdekes, hogy mi lesz.

Kísérleteztem egy kicsit magamon

A kis vízhatlan övtáskámba került pár szem szőlőcukor, sós mogyoró és annyi. Én azok között indultam, akik nem fogadhatnak el semmilyen külső segítséget, mert az kizárással jár. Tehát magadnak kell megoldanod az akadályok leküzdését. Vannak olyan akadályok, amiknél csinálhatsz 30 burpeet, azaz négyütemű fekvőtámaszt, (has érinti a talajt) de gondolhatjátok, hogy mekkora élvezet mindez a tűző napon. Ebből következően ezeket mindenki szeretné elkerülni, de olyan, csak az igazi nagy versenyzőknél van, hogy bünti nélkül lehoznak egy versenyt. Lecsúszik a kezed a majomlétráról, a sáros, vizes cipőd az egyensúlyozóról, stb. Ha nagyon rossz napod van, akkor bőven lehet 300 feletti burpee, a futások mellé. Nekem is kijutott, ha jól emlékszem 150, vagy több. Két egyensúlyos akadály nálam biztos burpee, a dárda lecsúszott öt centit és már kilencvennél voltam, a memoriánál rossz sort jegyeztem meg, 120. 

 Amikor a lehető legjobbkor áll bele a görcs a lábadba

A rajt után általában emelkedőn kell futni, mászni, gyalogolni. Nagyon gyorsan éreztem, hogy beállt a vádlim és mivel a magnéziumot kint felejtettem, biztos lehettem benne, hogy valamikor be fogok görcsölni, a futásom alatt. Meg is jött, de a lehető legjobbkor. Az történt, hogy utolértem Zsoltit, aki nagyon sok versenyt teljesített már, tulajdonképpen egy legenda. Én azért tudtam utolérni, mert Zsoltinak egy lába van és két mankóval teljesíti a versenyeket, szintén kizárja a segítség lehetőségét. Váltottunk pár szót, én mentem tovább. Hamar a nyolc láb magas falhoz értem. Nekifutás, ugrás, a tetején brutál görcs. Lekászálódtam, kikúsztam egy üres részre, hogy kimasszírozzam a görcsöt a lábamból. (egyik versenyen láttam olyat, hogy egy srác felkapaszkodott egy majomlétrára és ott görcsölt be, úgy kellett leszedni) Ott ültem, eszembe jutott, hogy kis pihi és csinálok 30 burpeet és továbbmegyek. Ekkor érkezett meg Zsolti. Laza mozdulattal átlökte a fal alatt a mankót, felugrott és átpattant. 

Tényleg minden fejben dől el

Ez volt az a pillanat,amikor elvetettem annak a lehetőségét, hogy kiváltom az akadályt. Sőt, felkeltem, odasántikáltam és helyből, nekifutás nélkül ugrottam át az akadályt, ami az előbb még megviccelt. Tovább haladtam, utolértem Zsoltit, megköszöntem Neki. Mondjuk hülyén nézett rám, de ha olvassa akkor tudni fogja, hogy mi volt. Még a táv fele kb hátra volt, de komolyan élveztem az egészet onnantól kimondottan jól éreztem magam. Semmi nem fájt, pedig valami üvegbe is beletenyereltem és kintről papírzsepit sem kaphattam és volt még pár akadály, de ez így volt kerek.

Sokkal többre elég a 150 g ch/nap, mint gondoltam volna.

Talán egy szem szőlőcukor fogyott, illetve egy marék sós mogyoró, ami pótolta a 30-35 fokban  kiizzadt sót. Semmilyen szédelgős, diszkomfort érzetem nem volt, abszolút simán ment. Hazafelé megálltunk egy étteremben, ahol valami helyi húsos tálat ettünk, mindenfélével. Nos itt kivételesen nem számoltam az energiabevitelt, de volt mit pótolni. Igazából, a két konklúziót szerintem kitaláltátok: A 150g ch, több mint elég egy átlagos, akár edzéssel kombinált naphoz, illetve a nagy közhely is igaz, mégpedig a dolgok tényleg fejben dőlnek el.

Milovecz László