2020. feb 08.

Három dolog, amit elhibáztam és cukorbeteg lettem

írta: I Love Buda
Három dolog, amit elhibáztam és cukorbeteg lettem

 

nevtelen_terv_2_1.png

 

A II-es típusú diabéteszt, alattomos, civilizációs betegségnek aposztrofálják, ami kicsit azt is jelenti, hogy az embernek általában tenni kell érte, hogy ő is közvetlenül érintetté váljon. Szerintem annyira nem is alattomos, ha valaki  ismeri a jeleket. Mikor megvan a diagnózis, nem árt átgondolni, hogy hogyan sikerült megdolgozni érte. Az eredmények tudatában, illetve a különböző konzultációk, olvasmányok fényében, kicsit visszafejteni a szálakat azért, hogy csökkenthessük az ártalmakat, illetve amennyiben lehet fordítsuk vissza a folyamatot. Az elkövetkezendő pár sorban, azt olvashatjátok, hogy miután visszagondoltam, milyen okokat fedeztem fel.

 

1. Étkezés

Abszolút triviális és mindenkinek eszébe jut, természetesen az étkezés. Én azt hiszem, hogy még az átlagnál is idiótább voltam, hiszen a tanulmányaim alapján elvileg tisztában voltam azzal, hogy mennyire kevés Ch, fehérje, zsír is elegendő a napi működéshez, még akkor is, amikor sokat edzek. Töredéke annak, amit betoltam, tudom,  mivel jelenleg is edzek, talán többet és keményebben is, néha nagyobb súlyokkal, tíz kilóval könnyebben. Az volt a hülye dumám magamnak, hogy nem számít, mert úgy is lemozgom. Hát nagyon nem. Ami szembe jött, azt jó esetbe megettem, torta, keksz, rizs, gyümölcs, banán, minden. Nem számoltam semmit, megkívántam, megettem és megkívántam, hiszen rengeteget mozogtam. Nem lett komoly pocak, csak éppen kicsit nagyobb voltam, kerekebb arc, szélesebb csípő ilyesmi. Konklúzió, ahogy a sportolók mondják, a kaja nem élvezeti forrás, hanem üzemanyag és ezeken a kereteken belül lehet finom, vagy nem annyira finom, de valamit csak az ízéért megenni, mert úgysem árt, jó illata van, mer remekül néz ki, nem nagy ötlet.

 

2. Stressz

Ki gondolná, hogy a stressz is kiválthatja, pedig igen.  Nem fogom részletezni, de visszagondolva, olyan mennyiségű stresszt kaptam családi vonatkozásban, illetve a munkámmal kapcsolatban is és mindent egy időben, hogy valószínűleg szerepe lehetett abban, hogy ilyen durva módon jött elő. Nem, nem az esküvőm, a szabadságom elvesztése volt a stresszfaktor(pár nappal előtte volt, a barátaim jelezték is, hogy azért nem akkora a baj a házasság, higgyem el nekik. Az inkább a tünetek enyhítésében játszhatott szerepet. Persze, biztosan összefügghetnek az evés és a stressz is, hiszen mivel nem piával lazítok ( volt olyan is régebben) elképzelhető, hogy még inkább olyan mennyiségű kaját tömtem magamba, amit aztán végképp nem kellett volna. Ma már valószínűleg relaxálnék, meditálnék, ilyesmi, de ez akkor nem jutott eszembe, nem voltam ebből a szempontból elég tudatos.

 

3. Egyértelmű jelek, amiket persze figyelmen kívül hagytam

Volt egy olyan elképzelésem, hogy hallhatatlan vagyok, nekem nem nagyon árthat semmi. Rengeteg ma már ismert jelét tapasztaltam magamon a betegségnek, de mindenre volt magyarázatom. Ezek külön külön, nem nagy dolgok, hiszen, ha reggeli után fél órával, még egy töltött medvét meg tudnék enni annyira éhes vagyok, vagy éjszaka három négy alkalommal kimegyek wc-re és, ha már felkeltem benézek a hűtőbe is, vagy szomjas vagyok, meg esetleg kicsit fáradtabb, ok, ez van, eszem, iszom, kicsit többet ásítozok, de, hogy ez betegség? Meg sem fordult a fejemben. Később, amikor a dolog durvább lett, persze beírtam a tüneteket a keresőkbe, de ott meg az jött ki, hogy három-négy halálos és egy még annál is súlyosabb betegségem van. Ma persze már tudom, amit akkor még nem, de azt gondolom, hogy érdemesebb ezeket a tüneteket sulykolni sulykolni, mindenki tudjon róla, illetve, ha hallhatatlan vagy, akkor is szólaljon meg a vészcsengő, legalább egy -két vércukor mérés erejéig.

Milovecz Laci

Szólj hozzá

cukorbetegség vizsgálat étrendkiegészítő szénhidrát kalória táblázat betegtársak chmennyiség vércukor érték